Opel

Opel története

Az Opel története

Adam Opel 1862-ben fiaival üzemmé alakított egy tehénistállót. A rüsselsheimi lakatosmester maga sem gondolta volna, hogy varrógépgyára, melyben 1886-tól kerékpárok is készültek, útjára indít egy világcéget. Pedig már életében is jelentős sikereket ért el, Németországban piacvezetővé vált mindkét termékével, évi 20-20 ezer fölötti eladott darabszám mellett. Halálakor, 1895-ben már ezer munkásnál is több dolgozott a gyárában.

Az addig már összesen negyedmillió biciklit értékesítő üzem megrendelései 1897-ben visszaestek. Az időközben bicikliversenyzőkként elhíresült Opel fivérek – Carl, Wilhelm, Heinrich, Friedrich és Ludwig – szerint az üzemnek profilváltásra volt szüksége. A megoldást a Berlini Nemzetközi Motorkocsi Kiállításon megismert Friedrich Lutzmann nagyhercegi udvari kocsigyártó hozta meg számukra.
1899-ben megvásárolták Lutzmann „motorkocsigyártó” cégét, és elkészült az első, 3,5 lóerős Opel Patent Motorwagen System Lutzmann, amiből tizenegy darabot adtak el.

1901-re a motorkocsigyártás felemésztette a tartalékokat, ezért az üzemet bezárták. A francia Darracq gépkocsik licence segítségével 1902-ben ismét beindult az automobilgyártás és nem sokkal később bemutatták a saját fejlesztésű Opel-Motorwagen 10/12 PS típust.
1901 és 1930 között a cég motorkerékpárokat is készített. 1906-ban készült el az ezredik Opel automobil, ami az akkori viszonyok között nagyszerű eredménynek számított, egyfajta lélektani határ átlépését jelentette.
1909-től gyártani kezdték a nagy áttörést jelentő levegővel töltött gumiabroncsokkal ellátott Doktorwagen modellt, melynek alvázát és motorját az építőszekrény-elvnek köszönhetően a vevő válogathatta össze. A doktorautó 3950 márkába került, így szélesebb vevőkörre tehetett szert, mint korabeli vetélytársai.

1911-ben a rüsselsheimi üzemben tűz ütött ki, a szerelőcsarnok hamuvá égett. Ekkor szüntették be a varrógépgyártást, és az eset visszavetette a kerékpárok és autók készítését is.
Az első világháború alatt jelentős igény mutatkozott tehergépkocsikra, amit az Opel ki is használt. A háborút követően André Citroënhez hasonlóan Wilhelm Opel is ellátogatott az amerikai "autókirályhoz". Henry Ford receptje szerint az Opel elkészítette első alacsony költségvetésű, magas műszaki színvonalat képviselő gépkocsiját. 1924-ben megszületett a Citroën 5 CV másolata, a Laubfrosch (levelibéka). A csak zöld színben kapható modellt már futószalagon gyártották, és így az árát a kezdeti 4500 márkáról két év alatt 1990 márkára szorították le.

Az Opel a húszas évek végén a Max Valier osztrák rakétakutató által tervezett rakétaautóval szerzett hírnevet. 1928. május 23-án a 24 db rakétával meghajtott RAK 2 világrekordot állított fel azzal, hogy végsebessége elérte a 238km/h-t.
A sikerek ellenére a gazdasági világválság hatására a hatvan éves vállalat a csőd szélére jutott. 1929-ben az amerikai General Motors 30 millió dollárért megvásárolta az Adam Opel AG részvényeinek 80%-át. A jelentős tőkeinjekció és a műszaki fejlesztések hatására a saját biztosító és finanszírozó társasággal rendelkező vállalat Németország elsőszámú autógyártójává lépett elő, és a harmincas évek közepén a német autógyártók közül elsőként lépte át eladásaival az évi százezer autós határt.

A Hitleri Németországban, a harmincas években a „népautó”elkészítése jelentette az egyik legnagyobb kihívást.1935-ben elkészül az Olympia modell, amely teljes egészében megfelelt az elvárásoknak.
Az Olympia korszerű módon önhordó acélkarosszériával rendelkezett. Gyártása során, az Opel 1934-ben szabadalmazott úgynevezett „nász”-technológiáját használták, vagyis a külön-külön összeépített fődarabokat egy önálló részlegben egyesítették.

Az 1936-ban megjelent Opel Kadett üzleti sikere mellett technikai újításokat hozott a gépjárműiparba. Óriási népszerűségét köszönette a hatalmas mérnöki teljesítményt igénylő biztonságosabb alváz és karosszéria kifejlesztésének. A modellbe erőforrásként felül szelepelt motort építettek, amely szintén saját fejlesztésű újítás.
Az Opel Admiral és Kapitän modellek az időszak „csúcstermékei” voltak. A felvonultatott műszaki újításokkal a korabeli amerikai típusokat idézték.
Az 1937-ben megjelent Admiral 75 lóerős motorja és háromsebességes váltója segítségével 130 km/h sebességre gyorsította a másfél tonnás karosszériát.
Az Opel-GM fúzió új típusokat, technikai újításokat, piaci sikereket és nemzetközi kereskedelmet hozott a vállalatnak és Németországnak egyaránt. A nemzetiszocialista vezetés azonban háborús törekvéseit szemelőt tartva a gyár hadiüzemmé alakítását szorgalmazta. Miután a GM ellenállása ez ügyben hiábavalónak bizonyult, hivatalosan is megszakadtak az amerikai-német kapcsolatok.
A személygépkocsi-gyártás leállt. A futószalagok ontották az Opel Blitz teherautókat, amelyek a Wehrmacht gépjárműparkjának gerincét adták.
A háború alatt sem állt le a fejlesztés. Megjelent az NSU-nál kifejlesztett sokoldalú Kettenkrad. A tank és motorkerékpár tulajdonságait egyaránt hordozó tankelhárító, vontató és csapatszállító jármű motorját az Olympiából kölcsönözték.
Az Opel mérnökei kifejlesztették az egyedülálló levegő-olajhűtést. Háborús körülmények között a Blitz 72 lóerős motorja üzembiztosabban működött az új hűtőrendszerrel.
1944 augusztusában a szövetséges hatalmak bombázni kezdték a rüsselsheimi üzemet így az teljesen megsemmisült.

A háború után a GM ismét támogatni kezdte az Opelt. Segélycsomagjaival először a teherautógyártást indították be, mivel az újjáépítésben ezeknek volt a legnagyobb szerepük. Az 1,5 tonnás Blitz teherautókat új, 2,5 literes motorral szerelték.
A személygépkocsi-gyártás beindítását nehezítette a Szovjetuniónak fizetett jóvátétel, amelynek keretében a még eléggé új Kadett tervrajzát, gyártósorát és a brandenburgi Blitz üzemet 56 tehervagonba csomagolva Moszkvába szállították. A kadett modellt egy évvel később Moszkvics 400 néven láthatták viszont.
A szűk lehetőségek miatt először az 1,5 literes Olympiát, később a 2,5 literes hathengeres Kapitänt kezdték gyártani. A GM 1948-ban vette vissza a vállalat irányítását. Ennek eredményeképpen a két típus az 1951-es autókiállításra teljesen megújult, és a gyár is emelni tudta alkalmazottainak számát nyolcezerről 19 000-re ez idő alatt.
Az autóipar lassan fejlődött, de 1953-ban Edward Zdunek ügyvezető tevékenysége új lendületet adott az Opelnek. Megjelent a kétajtós Opel Rekord. Nemsokára megjelent 1,7 literes, négyajtós változata, és az olcsóbb, 1,2-es modell is. A sikert a Caravan, a típus kombi változata hozta meg.

1962-ben megjelent az új Kadett. A gyár szakított az amerikai stílussal, és európai igényeknek megfelelő, megfizethető modellként népszerűsíti. Az egészen új bochumi szerelőcsarnokból hamarosan kigördült a Kadett Caravan és a Kadett kupé.
1964-ben készült el az ötmilliomodik Opel autó, 1966-ban pedig bemutatták az új Rekord modellt, amely a Commodore alapja lett.
A Commodore 115,130, később 150 LE-s Bosch elektronikus benzinbefecskendezéssel ellátott motorja 190 Km/h sebességre gyorsította a GS/E modellt.
A hetvenes években az Opel a közepes árfekvésű piac meghódítását tűzte ki célul. Újdonságból nem volt hiány. Megjelent az Opel Manta, később a Rekord D változata. A „csupaüveg” stílus magával ragadta az autósokat.

A tízmilliomodik Opel 1971-ben gördült ki a rüsselsheimi csarnokból, majd a következő évben megjelent az elegáns Diplomat típus. Az „európai-amerikai” stílus és a chevrolet motor hamar közkedvelté és sikeressé tette a piacon. A Diplomatot nyolchengeres Chevrolet V-motor hajtotta. Még ebben az évben megjelent a kupé változat is, végsebessége 204 km/h.
1973-ban gurult le a futószalagról a Kadett C modell, mely a GM „világautó” koncepciója jegyében készült. Ez azt jelenti, hogy a takarékosság elvét követve a karosszéria a világ minden táján nagyon hasonló, vagyis Opel, de a motorját a GM adja, s így gyakorlatilag ugyanazt az autót forgalmazzák Opel, Vauxhall, Chevrolet vagy Holden, Pontiac, sőt Daewoo néven, országtól és évjárattól függően.
A régi Admiral és Diplomat modellek utódaként született meg a Senator és a Monza. Az autós szaklapok ódákat zengtek a típusról. A kényelem, a nagy csomagtér és a kis fogyasztás a remek formatervezés mestermunkája volt.

1979-ben megszületett az elsőkerékhajtású Kadett D modellek sorozata, Standard, Luxus és Berlina. Tágas utas- és csomagteret, a biztonságot, a kis fogyasztást, a csökkentett károsanyag-kibocsátást ötvözte magába a sorozat.
A nyolcvanas évek sikerei az Ascona C modell megjelenésével kezdődtek. Ezután 1982 szeptemberében megjelent a gazdaságos kompakt Corsa típus. A négy személy számára tervezett, kis fogyasztású modell megfelel az olajárak újabb emelkedése és egy gazdasági válság miatt szerényebbé váló új európai igényeknek. Az első Corsa 993 cm³-es 45 lóerős motort kapott.
A sportos Manta kupé 1983-ban debütált, elődjéhez képest kisebb változtatásokkal. Annál több technológiai újdonságot építettek be a lényegesen átalakított Rekordnál, amely újra piacvezetővé tudott válni.
Az Ascona modellt 1989-ben váltotta le az Opel Vectra, amely a legsikeresebb középkategóriás autó címét tudhatta magáénak Európában.

A nyolcvanas évek végétől kezdve rombolni kezdte a márka hírnevét a kevéssé innovatív formatervezés, és az a tény, hogy José Ignacio López de Arriortúa vállalatigazgató szigorú takarékossági intézkedései következtében határozott minőségi kifogások jelentkeztek az autókkal kapcsolatosan. Ez különösen szembeszökő volt a legnagyobb konkurens Volkswagenhez képest. A Kadettet leváltó Astrát 1991-ben mutatták be, ennél és a Rekord utódjának szánt másik tömegmodellnél, az Omegánál jelentkezett leginkább a López-effektusként is emlegetett hiányosság. A kezdetben még elég jó eladási adatok után igen rosszat tett a cég arculatának, hogy több esetben, több okból is vissza kellett hívni az új autókat. (Miután López 1993-ban átigazolt a VW-hoz, még azzal is megvádolták, hogy az Opel/GM több belső dokumentumát magával vitte és a konkurenciánál hasznosította.) A marketing, a modellfejlesztés, a gyártás és a minőségbiztosítás terén elkövetett számos hiba történetének addigi legmélyebb válságába taszította az Opelt. A helyzetet tovább rontotta, hogy a GM Zürichbe telepített európai központja és Rüsselsheim között akadozott a kommunikáció, és az amerikaiak ráadásul igen sűrűn cserélgették az Opel vezetőit, akik között pedig háromszor annyi volt az amerikai, mint a német.
A márka 1936 óta elsősorban megbízhatóságával reklámozta önmagát, a német „Opel, der Zuverlässige” szlogen tréfás magyarítással „Opel. Sosem kop el.” formában terjedt el, és sokáig valóban megalapozottnak bizonyult. Éppen ezért volt még súlyosabb hiba, amikor a minőségi gondokat hagyták elburjánzani.

A bajok az ezredforduló után sem szűntek meg, a cég milliárdos veszteségeket könyvelhetett el. Költségmegtakarítási célból 2005-ben az Adam Opel Részvénytársaságot kft-vé alakították, sok dolgozójukat elbocsátották, és komoly erőfeszítéseket tettek a minőség javítása érdekében, aminek gyümölcseként az új Insignia még „Az év autója” díjat is elnyerte a 2009. évre.
Ez azonban nem orvosolhatta az évtized végére kibontakozott világgazdasági és autóipari válság által sújtott anyacég, a General Motors 2009-re bekövetkezett csőjdét, amely kis híján maga alá temette az Opelt is. A német vállalat azonban a 2009-es tervek ellenére mégsem vált le a GM-ről, hanem az anyacég újjászervezésével maga is új lehetőségeket kapott.